Holnap ünnepelnünk kéne. Szeretnénk is egyszer igazán, felhőtlenül. Petőfit hallgatni vagabund színésztől, verbunkost járó táncosokat nézni. Úgy ünnepelni, hogy ne jusson eszünkbe a „mi lesz holnap?”. Mosolyogni a szomszédra, a csinos lányokra. Örülni a tavasznak, a hóvirágnak.
- legtöbben csak görnyedten sietnek, a földet nézve -
Már egymás tekintetét is kerüljük. Ideges az ország. Félnek az emberek. A munkanélküliségtől, a végrehajtótól, a bűnözőktől, egymástól.
Szabadságot akartunk.
- Hát tessék! Itt van! -
Hazug, képmutató nap lesz az idei. Bukott, tolvaj, a hatalmat élvező vezetők méltatják felejthető, nímandok által írt beszédeikkel a nemzet hőseit. Közvetíti a TV. Tojásdobálásért börtön jár. Örök janicsárok vigyázzák állvány mögötti vicsorgásuk. A slepp veszettül tapsol
- mert nézik ám azt is, ki nem -
Petőfi, a vézna költő már kardot rántana. A tekintetes helytartó tanács reinkarnálódott. Metternich szelleme játszóteret avat. Ünnep, szabadság, kokárda – minek.
Talán most először nem tetszik a körbefűzött trikolór. Nem teszem fel, pedig kukucskál a fiókból.
- kabátra tűzésre vágyakozva -
Nagyszerű Ferenc este Bánk Bánt néz. Csodálkozva bámulja Tiborcot – az mindig panaszkodik.
Otthonában – ha még nem árverezték el – munkanélküli néz villogó képernyőt. Jó a film! Másfél óráig felejt. Még sör is van estére,
- hát hiába, ünnepnap a mai -
Irigylem a Tótokat. Nincs történelmük, de van tartásuk. Nekünk van történelmünk, de ...
Mai bölcsességünk:
A kis törvényszegést megbüntetik, a nagyot diadalmenettel ünneplik.
(Seneca)
