Megkezdődött a Rákóczi Ferenc út aszfaltozása. A munkagépek nagyon gyorsan haladnak. Szerencsére az időjárás kedvez a munkálatoknak, hiszen nincs még fagy, és az eső is elkerült bennünket.
- Ez talán az út tartósságában is jelentkezik -
Persze ezt mindenki látja. Az aprópója a mai blog bejegyzésnek inkább a közlekedők türelmetlenségéről szól. Mi, halásztelkiek nem tudunk mit tenni, legfeljebb csúcsforgalmon kívüli időpontra tehetjük a halasztható utazásainkat.
- az út felújítása nekünk jelent kényelmet és biztonságot -
Sajnos a tőlünk délebbre lakók ugyanúgy szeretnének közlekedni, mint eddig. A kilométeres sorban azonban elvesztik türelmüket. Őrült dolgokat láthatott ma, aki kapcsolatba került a Rákóczi úttal.
- Értelmetlen dudálás, veszekedések, és anyázás -
Persze a néhány hülye miatt a közlekedési káosz résztvevői, és a munkások is egyre ingerültebbek lettek. Néhány autós már nem bírva magával, csikorogva indult a mellékutcákon elkerülve a hatalmas dugót. Se sebességkorlátozás, se jobb-kéz szabály. Emberi mivoltukból kivetkőzve repesztettek keresztül a városon. Talán az önkormányzat vezetése kérhetne
- fokozottabb rendőri jelenlétet a munkák idejére -
A címbe azért került egy - akár burkolt reklámnak tűnő rész - mert a Lakihegy rádió gyakori, és korrekt információkkal szolgál szűkebb régiónk közlekedéséről. Ma többször figyelmeztették az indulókat és úton levőket, lehetőleg kerüljék el Halásztelket.
Én rendszeresen hallgatom, első sorban a helyi információik miatt – a zenéjük ugyanis elég vacak. Minden órában a hírek után, de ha különleges helyzet áll elő, sűrübben is megtudhatjuk - merre ne induljunk.
- A hírek idején mindenképpen érdemes a 107 MHZ-re kapcsolni a rádiókat -