"Lelkesedj egy kicsit, nemzeti szalagot gomblyukadba. Örvendj, hogy éltek itt hősök. Névtelenek és dicsők. Lélekben ott vagyunk mi is velük. A szürke való csak könnycsepp, ami arcunkon szalad. Elfordulva töröljük. Ne lássák idegenek, pedig zokognunk kéne. Üvöltve elűzni az ájtatosokat."

 Mit jelent nekünk? Szomorú zenét, régi képeket. Már csak papíron létező arcok néznek ránk mosolyogva. Öreg, megsárgult, fekete-fehér kép. Valahogy lelke van ezeknek a képeknek.

Majd minden évben dokumentumfilmeket vetítenek a közszolgálati adók. Felszabadultan boldog diákok, munkások, utcakép, összekarolás, remény és boldogság. Néhány napig új jövőt álmodtak maguknak.

A hatalmas „PÁRT” nem engedett. Salgótarján, Győr, Kossuth tér. A szocialista rendszer megmutatta igazi arcát. Apró gyerekek, asszonyok, diákok haltak a géppuskatűzben. Halomra lövette őket a sosem büntetett, vörösbe öltözött fasizmus. Gerő, a Gyurcsányi szónok csőcselékezett a rádióban, mint kései eszmei utódja. Már lövetett ő is, 2006-ban.

Ünnepelnénk mi szépen, nyakkendősen. Csak együtt nem megy. Az áldozat lánya nem szeretheti a gyilkos fiát. Ez nem Verona.

A mi ünnepünk gyász is. Emlékezünk a harcban elhunyt hősökre, és a megtorlás akasztottjaira. Halkan még halljuk a lánctalpak csikorgását, és a megkínzottak sikolyát. Fülünkben a roppanó csigolya reccsenése, pedig nekünk csak apáink mesélték. Csendesen, titokban.

Filmen nézem a rommá lőtt várost. Gyerekklinika leomlott oldalán üvöltő szájforma lyuk. A forradalmárokhoz átálló Maléter néz mosolyogva. Katona volt, amolyan igazi. Tiszti és emberi becsületének kitüntetését pecsételte mellére a kollaboráns, áruló golyó. Értünk halt, tízmillióért. Nagy Imre. Választhatta volna az életet. Magáért, és hazájáért mondott nemet a gyilkosoknak.

Lelkesedj egy kicsit, nemzeti szalagot gomblyukadba. Örvendj, hogy éltek itt hősök. Névtelenek és dicsők. Lélekben ott vagyunk mi is velük. A szürke való csak könnycsepp, ami arcunkon szalad. Elfordulva töröljük. Ne lássák idegenek, pedig zokognunk kéne. Üvöltve elűzni az ájtatosokat.

- Emlékezzünk hálával, és méltósággal! Megérdemlik. Megérdemeljük.-